Fókuszban a horgászat – Best of 2018

Vége a 2018-as szezonnak, a pontyozó botokat egyelőre szögre akasztottuk, viszont ez az időszak jó alkalom arra, hogy összeszedjük az elmúlt év Fókuszban a horgászat legszebb pillanatait és emlékezetes fogásait. Új helyszínek, tippek és ötletek, fogós végszerelékek, erről szól a Fókuszban a horgászat. Íme az összefoglaló a 2018-as évből.

Előző télen Norbival egy utolsó horgászatra indultunk, egy szezonvégi pecára. Nem számítottunk semmire, nem terveztünk semmit, csak horgásszunk egy jót. Beraktuk a pontyozó botokat, a pergető botokat, és megbeszéltük, pecázunk egy jót, most nem érdekel semmi. Na, ezen a horgászaton sikerült megfognom az eddigi legnagyobb pontyomat. 30 kiló felett volt, pontosabban 30,25 kiló és hát nagyon örültem neki. Abba az időben ez tórekord volt, aztán 10 hónapig tartotta ezt a rekordot, utána döntötték meg. Még sikerült a következő éjszakán fognom egy 14 kilós példányt. Norbi persze elővette a pergető botokat, egymás után fogta a fekete sügéreket, és egy szép süllő is horogra került. Nagyon jó volt az a szezonvégi horgászat, és egyáltalán nem érdekelt, hogy pontyból csak ezt a két példányt sikerült megfogni.

Tavasszal a Napsugár 2-es horgásztóra látogattunk el, igazából ez volt az első komolyabb túránk. Ez egy nagyon jó kis bányató, több 10 és 15 kilogramm feletti ponty is lakja, bár sajnos nekünk ezekből az igazán nagy halakból most nem sikerült fogni, viszont nagyon jól éreztük magunkat.


Ebben az évben Romániába is kaptunk egy meghívást, Diószegre. Norbi nem tudott eljönni, mert éppen a Magyar Bajnokságon volt. Nagyon sok halat sikerült fognom. Igaz, hogy nehéz volt a horgászat, mert sok volt a fehér hal, de azért sikerült a pontyokból is fognom. Általában a 4-5 kilós példányok jöttek, sikerült fognom egy nagyon szép 10 kiló feletti példányt is. Látszótt rajta, hogy még az ősállományból volt ez a hal, ott nevelkedett fel. Egy 40 éves tóról beszélünk, és hát egy pár évig nem horgásztak rajta, viszont most új tulajdonos lett, és nagyon szépen fel akarja fejleszteni a tavat. Sok versenyt akar rendezni. Többek között sikerült még egy szép koi pontyot is fognom, úgyhogy nagyon jó horgászatban volt részem, és biztos, hogy Norbival 2019-ben vissza fogunk térni erre a horgásztóra.

Norbi 2018-ban nagyon sok versenyen vett részt Gyurival, aki a The One csapatnak a tagja, és egyben jó barát is. Kezdésnek Maconkára látogattak el egy versenyfelkészülésre, 3 napot töltöttek ott el. Ez nagyon jól sikerült, és sikerült is összeszokniuk. Rá egy hétre következett a XIII. ABMC. Nagyon nehéz volt, de Norbiéknak szerencsére sikerült megnyerniük, és több mint 1 tonna halat fogtak.

 

A Merenye víztározót már ismerem régóta, tízen évvel ezelőtt is horgásztam rajta, nagyon szeretem, de most csak egy rövid, két éjszakás horgászatra volt időm. Nagyon jó halakat sikerült fognom. A Carp Hunter Team horgászai is velem tartottak, és több 10 kiló feletti példányt sikerült fognunk. Éjjel, és nappal is jól jöttek a halak. De igazából, ahogy megkezdtem a horgászatot, már egy-két óra múlva kapásom volt. Talán ha egy halra kéne visszaemlékeznem, akkor egy spanyol mintás pikkelyes ponty lenne az, közel 13 kiló volt. Nagyon szép volt az a hal, és megkoronázta a horgászatot.

Következő helyszínünk a Balaton, Ábrahámhegy. Egy stégen horgásztunk, óriási nádas vett minket körül. Hát ezen a horgászaton volt minden. Óriási vihar, szél, eső, többször volt piros jelzés, nem mehettünk a vízre. De ennek ellenére nagyon jót horgásztunk, rengeteg halat fogtunk, több 10 kiló feletti példányt.

Az idei évben ismét ellátogattunk egy számunkra nagyon kedves helyszínre, méghozzá Őzetanyára. Nem egy túlzottan frekventált helyet választottunk, viszont kárpótlásul elég nagy vízterület volt, amit meg tudtunk horgászni. Óriási hőség fogadott és a halak sajnos végig fent táplálkoztak a vízfelszín közelében, de azért sikerült rájönni a megoldásra, és a Gold bojlinak köszönhetően pár szép pontyot bölcsőbe tudtunk fektetni. Norbinak, a szigethez vezető útnál, a hídon sikerült egy gyönyörű szép 12,5 kilogrammos tükröst becsapni, méghozzá vízfelszíni horgászattal, egy kenyérhéj csalival.

A Leveleki horgászparadicsom számunkra egy ismeretlen vízterület volt, viszont azért sikerült némi információt gyűjtsünk arról, hogy milyen csalival készüljünk és a tavon hova lenne érdemes leülni. Nyár végén érkeztünk ide, óriási hőség volt, ezért főként Gold bojlit és The One magmixet vittünk magunkkal, hiszen tudtuk, hogy nagyon szép amurok lakják a tavat. Meglepetésre már az első éjszaka sikerült fogni szép pontyokat, köztük Norbinak, egy 17 kilogramm feletti gyönyörű tükröst. Óriási élmény volt a fárasztása, nagyon szép és egészséges volt a hal. Aztán a későbbiek folyamán is sikerült pár 10 kilogramm feletti példányt fogni és egy szép amurt is.

Úgy gondolom, hogy 2018-ban eredményesek voltunk, rengeteg vízen horgásztunk, és a sok segítséget ezúton is köszönjük mindenkinek. 2019-ben még több helyszínre szeretnénk ellátogatni, még több ötletet és tippet bemutatni, hogy eredményesek legyenek Önök is a pontyhorgászatban.

Írta: Ács József

Fotók: Ács József és Paál Norbert