Fókuszban a horgászat – Pontyhorgászat Budapest tengerpartján

A nyári horgászatokat főként bányatavakra tervezzük, hiszen az ilyen mély, tiszta vizeken számunkra is elviselhetőbb a hőség, plusz még a halak is aktívabbak, mivel a mélységnek és a talajból előtörő forrásoknak köszönhetően frissebb és oxigéndúsabb a tó vize.

Korábban már jártunk itt, a 12-es álláson és az egy évvel ezelőtti túránk nagyon eredményesen zárult. 2020-ban új kezelés alá került a víz, ennek köszönhetően folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát, szépítik a horgászhelyeket és nagy hangsúlyt fektetnek a telepítésekre és a halak védelmére. Jelenleg 35 állás található a tavon, melyből és a 33-as placcot foglaltam el.

A horgászhely bal oldalán egy mélyebb árok húzódik, körülbelül 8 méteres mélységgel, melynek törésére egy horgászbotot helyeztem el. Másik két végszerelékemet szemben, viszonylag közel a kötélpálya tartóoszlopaihoz raktam, 5-5.5 méteres mélységbe. Ezeket az ígéretesnek tűnő területeket H bójával jelöltem meg. Előttem rengetek púpot mutatott a halradar, ezért laza fékkel, magasba állított rodpoddal horgásztam és természetesen minden halra csónakkal mentem rá. Pontyok mellett amurok is megtalálhatóak a vízben szép számmal, ezért a két Big One etetés mellett készítettem egy magvasat is, ami natúr magmixből és The One Gold particle mixből állt.

Hamar megérkezett az első kapás, a magvas etetésemen elhelyezett szerelék sült el elsőként. Csónakba szálltam és egy kisebb küzdelem után egy szép, 10kg feletti amurt szákolhattam a kristálytiszta vizű tóból. Természetesen a Big One etetésre 24mm-es Big One csalival horgásztam rá, az egyik hajszálelőkémre egy szemet fűztem, a másikra pedig kettőt. Ezeket a csalikat sem kellett félteni, hamar bebizonyították vonzerejüket és szinte egymás után, felváltva szóltak kapásjelzőim.

Az éjszaka csendesen telt, szerencsére engedték a halak, hogy kipihenjem magam és frissen indulhattam neki a másnapnak.  Nem találtam okát a csalik változtatásának, ezért frissítésnél azonoson csalikat fűztem vissza a hajszálelőkére. A csalogatóanyagok ismét nem hagytak cserben, kora délelőttől ismét haldömping vette kezdetét.

Minden kapás erőteljes és húzós volt, a nagy távolságok ellenére is. A fárasztások pedig mindig meglepetést okoztak, hiszen sokszor azt hittem, hogy bőven 15-20kg feletti ponty küzd a horog végén, hiszen minden hal nagyon jól tiltakozott. Minden egyeden megfigyelhető volt, hogy jól érzik itt magukat, hiszen nagyon jó minőségű vízben élnek és természetes táplálékból sincs hiány. Hőségben kezdtem meg a horgászatot és ez  továbbra is kitartott és a nap perzselő ereje csak fokozódott egészen délutánig, amikor is az égiek úgy döntöttek, hogy kicsit megkímélnek és fátyolfelhők formájában megérkezett a megváltás. A borús idő egyáltalán nem zavarta a halakat. Mindhárom bójám kiválóan működött, viszont egy jelenség, méghozzá a tó fenekén található zöldmoszat liftezése a víz között valószínű, hogy nagyobb vonzerőt jelentett az amurok számára, ezért a magvas etetésemet elhagytam és áttértem ide is Big One szériára. A horogcsalim köré minden esetben keveset etettem, 2-3 marék bojlit szórtam, ami bőven elegendő volt, hiszen aktívak voltak a halak és keresték a táplálékot. A szerelékem az roppant egyszerű volt, egy nagy méretű orsót 35mm-es The One főzsinórral töltöttem meg, amibe egy vastag, 0.50mm-es előtétet kötöttem körülbelül 20 méter hosszúságban. A leadclipbe 160 grammos Carp Expert grippa alakú környezetbarát súlyt akasztottam, amiket gond nélkül eltudtam hagyni a fárasztás során. Ez azért is tettem hiszen, hiszen ha elhagyjuk a súlyt, akkor a halak döntő többségben feljönnek a vízfelszín közelében, ezáltal a köztes púpok nem sértik, vágják el a főzsinórunkat. 

A haldömping kitartott egészen a horgászat végéig, amíg ki nem vettem a végszerelékeket a vízből. Számtalan pontyot  sikerült szakba terelni ezalatt a pár nap alatt, sajnos az igazán nagy példányok elmaradtak, annak ellenére, hogy próbáltam szelektálni a csalik méretének növelésével és a szerelék helyváltoztatásával. Én bátran ajánlom mindenkinek, hogy látogassanak el ide, viszont érdemes jól felkészülni a horgászatra főként a megfelelő meghorgászandó terület megkeresése és a halak kíméletes fárasztásának érdekében.

Információk:

A kavicsbányató a Pilis festői környezetében terül el az M0-ás körgyűrű és a 11-es út mellett Budakalász külterületén. A tó kialakulásának kezdete az 1940-es évekre tehető, mely egészen 2012-ig tartott. A bányászati folyamatok során egy közel 90 ha-os egybefüggő vízfelület alakult ki. A vízmélység 1,5-10m között változik. A meder sűrűn tagolt törésekkel, púpokkal, platókkal, árkokkal és kagylópadokkal valamint számos vízalatti akadó is izgalmasabbá teszi a horgászatot.

A tavon kizárólag SPORTHORGÁSZAT folyik!

Napijegy:

felnőtt 12 órás: 3.500ft // felnőtt 24 órás: 7.000ft

Felnőtt 72 órás: 19.500 Ft

Elérhetőek egyéb kiegészítő jegyek!

Szabályzat:

A területi jegy kizárólag érvényes állami engedéllyel és fényképes igazolvánnyal állítható ki. A tó területén sátrat verni, kempingezni – a halőrrel való előzetes egyeztetés alapján – van lehetőség. A napijegy hal elvitelére nem jogosít. Minden horgász számára kötelező a jó minőségű pontybölcső használata! A bölcsőre csak előzetes nedvesítés után helyezük a halat! A sűrű szövésű nagy méretű merítőháló használata mindenkinek kötelező! Sebfertőtlenítő használata kötelező! Horgászni partról, stégekről valamint csónakból (Csónakból horgászni csak pergetőmódszerrel engedélyezett az engedélyezett időszakokban, és a meghatározott területeken! A behúzás, fárasztás ez alól kivétel), illetve a kijelölt szektorok határain belül engedélyezett.

Elérhetőség:

0630-820-70-98

Írta: Paál Norbert

Fotók: Paál Norbert , Farkas Gergely