Norbival, számunkra egy nagyon kedves vízre látogattunk el, a Székely Őzetanya horgásztóra. Kora délután érkeztünk és a 11-es helyet választottuk. Tudtuk, hogy mellettünk a 12-esen nem lesznek, ezért nagy helyünk volt balra és jobbra is. Norbi gyorsan elkészítette az etetését, magmixet, halibut pelletet, és micro halibut pelletet kevert össze, és még adott hozzá 22-es oldódó Red bojlit és egy kevés Red Groundbaitet. Délután nem nagyon volt aktivitás, bevittük a bójákat és megetettük. Egyelőre kisebb pontyok érkeztek, a nagyobb testű halak még elkerültek minket, de lassan vége lett a napnak és bíztunk az éjszakában.

Norbi a reggeli frissítésnél egy 22-es főtt Gold bojlit tett fel, és egyelőre úgy tűnt, hogy ezek a szénhidrát alapú csalik fognak működni. Én is ezzel csaliztam az egyik botomon. Ez egy szénhidrátos csali, nincsen benne állati eredetű termék. Különféle lisztekből van, tigrismogyoró liszt, proteinek¸búzaliszt, kukoricaliszt és egy scopex-vajkaramellás illat. Csak ezzel az egy 22-es főtt Gold bojlival csaliztam fel az előkémet, amire egy 6-os horgot kötöttem fel. A másik botomon Red bojli volt, az eddigi halaimat ezzel fogtam. Hamarosan kapásom lett a Gold bojlival, és ezután szinte csak ezzel a csalival tudtam kapást elérni. Egy szép tükörponty volt a matracon, ami bőven 10 kiló felett volt. Egyetlen darab pikkely sem volt rajta, hibátlan tükrös volt. Norbi Gold oldódó bojlival is csalizott, fölé egy ananászos Pop-Up-ot és a horog mellé egy Gold PVA-t rakott, amit elég jól bedippelt. Ezt a botját, körülbelül óránként frissítette, meg akarta találni azt az utat, ahol a halak eljárnak.

A partról is etettem, annak ellenére, hogy reggel és este be lehet menni csónakkal. Ehhez spomb-t használtam, amibe főtt Red bojlit, illetve tigrismogyorót tettem és leöntöttem egy kis Gold groundbait mixxerrel. Valahogy most ezen a túrán nem tudtuk beállítani a halat, hogy az folyamatosan jöjjön, három-négy órát is kellett várni egy kapásra. Az éjszakák gyengék voltak, egy-két halat tudunk fogni este. Jók voltak a délelőtti órák, viszont a tónak más részein fogtak szép halakat, 20 kiló feletti példányokat is. Nekünk is egyre nagyobb példányokat sikerült fognunk és a Gold lett a favorit csali. A felszerelésem, illetve a szerelékem ezen a túrán is roppant egyszerű. Egy 390-es botot használtam, rajta egy nagyméretű orsóval. 22-es zsinórt raktam rá, és egy dobóelőkét. A dobóelőkébe belekötöttem egy Leadcore-t, ami körülbelül 70-80 centi hosszú volt. Aztán egy Leadclip, amibe egy 100 grammos ólmot akasztottam, utána pedig a Leadclipből jött ki egy forgó segítségével a horogelőke, ami körülbelül 15 és 20 centi között volt. Egy 20 librás bevonatos horogelőke, és a végén egy picit hosszabb szárú 6-os horog.

Bizonyos helyeken a halak fent voltak a víz tetején, óriási hőség volt. Norbi kitalálta, hogy az egyik botját átszereli és megpróbál legalább egy pontyot megfogni a felszínen járőröző pontyokból. A vékony monofil zsinórra csak egy horgot kötött, és átment a félszigethez bevezető hídhoz, ahol látta a tátogó pontyokat. Egy kis kenyérhéj volt a csali, amit szinte a lába alól szippantott be a 10 kiló feletti tükörponty. Norbi, ennek iszonyatosan örült, mert mégis egy pici változatosságot vitt ebbe a bojlis horgászatba. Közben nekem is sikerült fognom még egy 10 kiló feletti tükröst, sőt Norbinak még később, egy szintén 10 kiló feletti töves akadt a horgára, amiben egy kis koi vonal is látható volt.

Ha a túrát kéne összegeznem, akkor a halak főként a vízfelszínen, vagy vízközt mozogtak. Ez érezhető volt a halak kapókedvén is, de azért ennek ellenére sikerült pár szép pontyot fognunk, főként a Gold bojlinak köszönhetően. Én őszintén nagyon örültem, hogy Norbinak sikerült becsapnia azt a halat. Szerintem sokkal többet ér egy ilyen fogás, felértékelődik, ha egy ilyen módszerrel sikerül halat fognunk. Egyébként a pár napos túrán, a horgászat végére szép fogásokkal büszkélkedhettünk, és ismét egy tanulságos horgászatunk volt Őzetanyán.

Írta: Ács József

Fényképezte: Paál Norbert , Ács József